Igazán szerencsésnek érzem magam, mert mindig úgy neveltek, hogy szeressem a természetet, és ez felnőtt koromra is megmaradt. A családunk számára mindig a természetes gyógymódok voltak az elsők, hogyha valaki lebetegedett közöttünk. Nem meglepő tehát, hogy amint tehettük nyitottunk nem is egy, hanem három boltot is, ahol a naturális gyógyításhoz mindent meg lehet találni. Elsőre talán soknak tűnhet, de mivel nincs túl sok ilyen üzlet a városban vagy a közelben ezért úgy tűnt, hogy megtérül majd ez a befektetés. Először minden rendben is ment, azonban néhány hónap után úgy tűnt, hogy az egyik üzlet nem hozza azt a forgalmat, amit vártunk tőle. Ezért nehéz szívvel, de komoly döntést kellett hoznunk.
Elhatároztuk hát, hogy eladjuk az előbb említett üzletet. Megkezdtük hát a kipakolást és az ügyintézést. Már azt gondoltuk, hogy mindennel megvagyunk, amikor eszünkbe jutott, hogy energetikai tanúsítványt még nem készítettünk az ingatlanhoz. Nekem rémlett, hogy nemrég szembejött velem az Energetikai tanúsítványok készítése Magyarország egész területén felirat, amikor a ház eladással kapcsolatos információkat gyűjtöttem. Most felmentem a konkrét weboldalra, az e-tanusitas.eu-ra. Azonnal megtetszett a holnap, mert áttekinthető volt, egyszerű és lényegre törő. Mivel nem tudtam pontosan, hogy mi is az az energetikai tanúsítvány és, hogyan zajlik az igénylése, ezért megnéztem magamnak. Már a főcím, az Energetikai tanúsítványok készítése Magyarország egész területén, is nagyon szimpatikus volt és rövid olvasgatás után még rokonszenvesebbé váltak.
Energetikai tanúsítványt szerezni egyszerű!
Megtudtam, hogy az energetikai tanúsítvány azért szükséges, hogy az épület fenntartásának költségei dokumentálva legyenek. Az e-tanusitas.eu azért is tűnt nagyszerűnek mert ahogy a keresőben megjelenő cím is mondja: Energetikai tanúsítványok készítése Magyarország egész területén. A leírás alapján gyorsan dolgoznak és az ügyintézés is elég egyszerű. Ezen felbátorodva fel is hívtam őket, hogy elindítsuk a folyamatot.
A e-tanusitas.eu munkatársa nagyon udvariasan tájékoztatott a tudnivalókról, felvette az adataimat és mondta, hogy várjam majd a mérnök kolléga jelentkezését. És valóban valamivel később hívtak is, hogy keressünk egy időpontot a helyszíni felméréshez. Szerencsére hamar találtunk egy megfelelő dátumot a következő hétre. Azt is elmondta az e-tanusitas.eu kollégája, hogy milyen papírokra lesz majd szüksége a gyors ügyintézéshez.
A megbeszélt időpontban meg is jelent a szakértő, hogy felmérje a boltunkat. Rövid vizsgálódás után, azt mondta, hogy minden adatot begyűjtött, és hogy elküldi ezeket az irodának, ahol kiszámolják, milyen kategóriába sorolható az ingatlan. És ahogy a kollégája korábban is említette, a helyszíni felmérést követő 24 órán belül meg is kapjuk a dokumentumokat.
És valóban: másnap megkaptuk e-mailben energetikai tanúsítványunkat pontosan úgy ahogy ígérték. Ez után a gördülékeny ügyintézés után nagyon örültem, hogy anno kiszúrtam az Energetikai tanúsítványok készítése Magyarország egész területén címet és megtaláltam a tökéletes szolgáltatót a feladatra.