A táplálékkiegészítők témaköre valahogy sosem érdekelt igazán. Ám a családban nagymamám az, aki nagy ismerője az értékes növényeknek, gyógynövényeknek. Tőle kezdtem el egyre többször hallani, hogy a ginkgo biloba milyen csodaszer, főként idősebb korban, de egyébként is figyelemre méltó. Megmondom őszintén, sokáig nem foglalkoztam a dologgal, persze meghallgattam őt, de nem jártam utána. Aztán egy nap egy érdekes bejegyzést olvastam a ginkgo bilobáról, és rájöttem, hogy tényleg fantasztikus, mennyi mindenhez hasznos. Valahogy ekkor történt meg a fordulópont, amikor is élénken elkezdtem érdeklődni a ginkgo biloba világa iránt. Azóta sem tudom különösebben megmagyarázni ezt a szenvedélyt, de már bővült is a repertoárom, és teljesen kiműveltem magam a hasznos növények témájában. Egészen elképesztő, hogy a természetben milyen csodaszerekre lehet bukkanni. Na és persze így van ez az internet világában is.
Például annak idején nem gondoltam, hogy egyszer majd olyan menő kültéri wifis kamera áll majd a rendelkezésemre, mint amilyet a metroman.hu-n találtam a múltkor. Csakúgy, mint az imént említett téma esetén, itt is a nagymamám volt a segítségemre, ugyanis neki a szomszédja igazi szakértő, és ő ajánlotta a metroman.hu-t, amikor nagymamának is szüksége volt egy-két dologra az udvarba és a háztartási készletbe. Szinte lehetetlen lenne felsorolni, hány különböző termékből áll a Metroman repertoárja. Sőt, még a termékcsoportokat sem tudnám mind leírni, de legyen elég annyi, hogy háztartási termékek széles tárházát kínálják vásárlóiknak: kültéri és beltéri termékeket, elektromos eszközöket és további hasznos kiegészítőket.
A nagykanizsai illetőségű Metroman igencsak kényelmessé tette a shoppingot országszerte, ugyanis a webshopos rendelésnek köszönhetően nemcsak üzletükben, hanem online is vásárolhatunk. Lássuk be, ez sokunk számára a lehető legegyszerűbb megoldás, pláne, hogy semmilyen hátrányt nem jelent az, hogy online mérjük fel a kínálatukat. Mindez a remek minőségű termékfotóknak, a részletes leírásoknak és nem utolsósorban a felhasználóbarát felületnek köszönhető. A weboldaluk olyan logikusan van felépítve, hogy még a mamám is kiigazodott a különböző menüpontok között, és le tudott adni egy rendelést, pedig nem gyakorlott internethasználó. Amikor a kültéri wifis kamera ügyében fordultam hozzá, boldogan kalauzolt el a metroman.hu-n. Együtt néztük meg a felületet, és szinte elámultam, mennyi termékkategória van, mégis mennyire átlátható az oldal. Még egy blog szekció is található rajta, ahol plusz információkat olvashatunk a Metroman termékeiről, illetve általánosságban a termékprofiljukkal kapcsolatban – jelen esetben például a vakondriasztóról. Nem biztos, hogy arra is szükségünk lesz, de jó tudni, hogy a Metroman ebben is megoldást kínál.
A kültéri wifis kamera már úton van hozzám a Metromantól, és ennél nem is lehetnék boldogabb. Örülök, hogy végre találtam egy olyan webáruházat, ahová bátran fordulhatok, ha szükség van valamire a ház körül. Ők a legjobbak!