Két évtizede ültettem egy ginkgót a ház mögé, egy alig ceruzavastagságú csemetét, amit egy kertbarát ismerősöm nyomott a kezembe azzal, hogy „ennek időt kell adni”. Akkor ezt udvarias mondatnak hittem. Az első három évben szinte semmit nem nőtt, kétszer majdnem kivágtam, mert a szomszéd szilvafa árnyékában úgy nézett ki, mint egy elfelejtett bot a földbe szúrva.
A negyedik évben indult meg igazán. Azóta minden ősszel ugyanaz történik: a levelek néhány nap alatt sárgára váltanak, aztán egyetlen hűvös éjszaka után szinte egyszerre hullanak le, mintha valaki jelt adott volna nekik. Ilyenkor a fa alatt akkora aranyszínű kör van, hogy a gyerekek évek óta beleugrálnak. A leveleket meg összeszedem, megszárítom, és télen teának használom.
Ez a fa tanított meg arra, hogy a jó dolgok nem attól lesznek jók, hogy gyorsan mutatnak valamit, hanem attól, hogy a helyükön vannak, kapják a fényt, amire szükségük van, és nem kell hetente hozzájuk nyúlni.
Ugyanezt a leckét kaptam meg tavasszal is, csak nem a kertben, hanem odabent, a családi vállalkozásunk raktárában.
A raktárban ugyanaz a világítás lógott, amit még a kétezres évek elején szereltek fel, és tavasszal végre a Smart Electric Hungary csapatával rendeztük el az egészet. Addigra a hosszú fénycsöves armatúrák fele már elment, a maradék pedig ipari mennyiségű port gyűjtött össze a búrákban. Télen reggel be kellett kapcsolni az összeset, mégis félhomály volt a polcok között, és az áruk címkéjét a lányom rendszeresen telefonnal világította meg, hogy elolvassa. Régóta tudtam, hogy ez így nem maradhat, de mindig találtam sürgősebb dolgot.
A cég elérhetőségét egy szállítónktól kaptam, aki a csarnokát csináltatta meg velük, és aki azzal adta át a számot, hogy „ők először is megnézik, mit csinálsz odabent”. Amikor felhívtam őket, az első kérdésük tényleg nem az volt, hogy hány lámpát szeretnék. Azt kérdezték, mit csinálunk abban a térben, milyen magas a mennyezet, mennyi ideig ég a világítás naponta, és van-e olyan pont, ahol apró betűt kell olvasni. Ez teljesen más hangvétel volt, mint amire számítottam, mert én addig árlistákra készültem, nem kérdésekre. Utólag ez volt az a pillanat, amikor eldőlt, hogy velük csináltatom meg.
A folyamat náluk négy lépésből áll, és tényleg ebben a sorrendben zajlott. Először kijöttek felmérni, végigjárták a raktárt, felírták a fogyasztási adatokat, és megnézték, hol állunk meg dolgozni, hol csak átsétálunk. Utána készült egy fényterv és egy ajánlat, benne a megtérülési számítással, tehát nem érzésre kellett döntenem, hanem papírról. Csak ezután jött a kivitelezés a megbeszélt időpontban, ami nálunk azért volt kényes, mert a raktárt egyetlen napra sem tudtuk teljesen kiüríteni. A végén pedig a rendes átadás következett, tiszta munkaterülettel és papírokkal. A világításkorszerűsítés így nem egy lámpavásárlás volt, hanem egy végigvitt projekt.
Két apróság maradt meg leginkább abból, ahogyan a világításkorszerűsítés zajlott. Az egyik, hogy a régi armatúrákat elvitték és szakszerűen kezelték le hulladékként, tehát nem nekem kellett kitalálnom, mi legyen azzal a húsz évnyi vasfénycsővel a raktár mögött. A másik, hogy előre elmondták: a régi fénycsöves rendszerekhez képest jellemzően jelentős, akár 50-70 százalék körüli fogyasztáscsökkenés érhető el, de a pontos számot mindig a felmért adatokból lehet kihozni, nem plakátról. A beüzemelt rendszerre pedig garanciát és utánkövetést adnak.
Aki cégként gondolkodik ebben, annak érdemes végigolvasnia, hogyan épül fel náluk a Világításkorszerűsítés ipari és céges partnereknek | Smart Electric Hungary szolgáltatás, mert a fényterv logikája ott végig van vezetve. Nekem pont ez segített abban, hogy ne a legolcsóbb lámpát keressem, hanem a helyiséghez illő megoldást.
Most, hogy készen van, a raktárban ugyanaz az érzésem, mint ősszel a fa alatt. Nem kell foglalkozni vele. Világos van, a polcok közé is jut fény, és a lányom végre nem a telefonjával olvassa a címkéket. A ginkgo húsz év alatt tanított meg a türelemre, a Smart Electric Hungary pedig egy hét alatt arra, hogy a jó terv többet ér, mint az árcédula.