Ahogy egyre idősebb vagyok, úgy veszem észre magamon mindinkább az öregedés újabb és újabb jeleit. Elhatároztam, hogy még idejében felveszem a harcot a különféle, korral járó panaszokkal szemben. Elsőként azt tűztem ki célul, hogy lecsökkentem az időskori elbutulás, vagyis a demencia kialakulásának kockázatát, és megpróbálom minél frissebben tartani az elmémet. Ezt nem csak úgy próbálom elérni, hogy olvasok és rejtvényt fejtek a szabadidőmben, hanem a ginkgo biloba készítmény rendszeres szedésével is. Ez a gyógyhatású növény nemcsak az agyamat tartja jó formában, hanem még az olyan panaszokon is segít, mint például az aranyér vagy a visszértágulat. Amióta használom, tényleg sokkal jobban érzem magam, tehát nem csak valami humbugról van szó.
Azonban nem elégedhettem meg az eredménnyel mindaddig, míg az öregedés külső jeleivel nem kezdtem valamit. A ráncok ugyanis egyre csak jöttek, de én még nem álltam készen arra, hogy az egész arcomat beborítsák. Kerestem tehát egy olyan megoldást a bőrömnek, mint amit a ginkgo biloba jelentett a szervezetemnek: egy sokoldalú, valóban hatásos készítményt, aminek segítségével újra fiatalnak érezhetem magam. Kívánságom akkor teljesült, amikor hosszas kutatás után végre rátaláltam az instantense.hu oldalra. Itt ugyanis egy olyan szérum jött velem szembe, amely néhány percen belül eltünteti nemcsak a ráncokat, hanem a szem alatti karikákat és táskákat is. Mindig meglepődök, amikor szembesülök azzal, hogy már mi mindenre képes a tudomány… Azért is nagyszerű ez a szérum, mert nem irritálja még az érzékeny bőrt sem, és a benne lévő hatóanyagok nagy szaktudással kifejlesztett kombinációja bárkinek segíthet könnyedén megszabadulni a nemkívánatos ráncoktól. Na persze én sem dőlök be akárminek, úgyhogy végeztem egy igencsak alapos kutatást és ellenőrzést a vásárlás előtt, nehogy engem itt megpróbáljanak rászedni. Az instantense.hu azonban már az első pillanattól fogva hitelesnek tűnt, és végig az is maradt. Fényképek és videók egész sora mutatja be valódi személyeken, hogy milyen nagyszerű hatást lehet elérni egyetlen használat után, csupán néhány perc várakozással. A változás annyira szembetűnő volt még az enyémnél mélyebb ráncokkal rendelkező arcok esetén is, hogy hamarosan elkezdtem érezni: ez valóban működhet. Már szinte az is éveket fiatalított rajtam, hogy csak elképzeltem a hatását, hát még mi lett akkor, mikor valóban elkezdtem használni a szérumot!
Két hete tart a külső-fiatalító projektem, és a siker eddig óriási. Egy volt kolléganőm azt mondta, hogy az életkoromat akár meg is felezhetném, annyira jól tartom magam. Ez persze az instantense.hu érdeme, pontosabban az onnan vásárolt Laumar InstanTENSE Plus nevezetű terméké, ami teljesen megváltoztatta az életemet. Már az első napon, egyetlen rizsszemnyi adaggal el tudtam érni, hogy teljesen elsimuljanak a ráncaim. Ha ezt reggel 7-kor teszem, akkor délután 4-5-ig is eltart a hatása, tehát nyugodtan intézhetem a napi teendőimet anélkül, hogy a szem alatti ráncaim és táskáim visszatérnének. Az oldalon ráadásul azt is olvastam, hogy rendszeres használattal akár hosszabb távra is el tudom őket tüntetni, úgyhogy ezt is kíváncsian várom. Egy tubus egyébként nagyjából 2 hónapig elég, de én biztos, hogy a jövőben is ugyanúgy venni és használni fogom, hogy a ginkgo bilobával együtt ez a csodaszer is szebbé és fiatalosabbá tehesse a mindennapjaimat.